Hungarian Association, P.O. Box 771066

Lakewood, OH 44107

+1 216-651-4929

magyar.tarsasag@gmail.com

49. Magyar Kongresszus – Ünnepi Szónok

Martonyi

 

 Dr. Martonyi János

magyarországi vendégünk, 2009 november 28.án, d.u. 12:00,

a Magyar Kongresszus hagyományos Társasebéd ünnepi szónoka, előadása címe:
„Világválság — magyar válság”

Dr. Martonyi János Kolozsvárott született, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult, majd jogi diplomát („summa cum laude”) szerzett. Budapesten, majd Szegeden volt ügyvédjelölt. 1979-ben került Brüsszelbe mint a Brüsszeli Kereskedelmi Kirendeltség kereskedelmi titkára, majd 1985-ben a Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője.
Több diplomáciai szerepe is volt. 1989-ben miniszterhelyettes, majd privatizálási kormánybiztos lett. 1990-ben előbb a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában, majd 1991-től 1994-ig a Külügyminisztériumban közigazgatási államtitkár és rendkívüli és meghatalmazott nagykövet. 1998-ban Orbán Viktor kinevezte külügyminiszterévé. Minisztersége alatt előrehaladtak az Európai Uniós tárgyalások.
1996-ban alapítója a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek, 2002-ben elnöke lett. 2003 óta Fidesz tag, jelenleg a Fidesz Szabad Európa Központjának elnöke. 2002 óta Baker és McKenzie budapesti irodája ügyvezető partnere volt, majd nyugdíjba vonult, jelenleg főállású tanszékvezető tanár a Szegedi Tudományegyetemen. 1997 óta tanít előbb a Szegedi Egyetemen, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán mint tanszékvezető docens, majd egyetemi tanár. Nemzetközi választottbíró.

[khattachment]